Anya azt mondta, hogy pont most múlt két hónapja, hogy egy család vagyunk, ezért (is) fényképez annyit.

Bizony-bizony. Rá is álltunk a mérlegre, hogy hány kilót nőtt a kiskutya azóta.. Hát képzeljétek, 1,3 kg voltam akkor, most pedig 3,6 kg vagyok. Meg sem tudok már úgy méreckedni, mint régen. Akkor Anya mindig beletett a kis konyhai mérlegbe, és kért, hogy ne fickándozzak! Bezzeg most..Rá kellett állnom egy lapos valamire, és akkor kellett volna egy kicsit nyugton maradnom. Méghogy nyugton! 

Tartsanak plüsskutyát, ha az kell nekik, én azon nyomban elszaladtam, Anya meg utánam, és el akart kapni. Nagyon izgi volt:-)) Persze, mikor már azt hitte, hogy nyert ügye van, már mondta is:"na Gusztáv, most megvagy!!" akkor beslisszoltam a kanapé mögé:-)

Így aztán, mikor megsajnáltam szegény Anya hiábavaló futkározását, akkor hagytam, hogy elkapjon. Együtt rááltunk arra az újfajta mérőszerkezetre, utána Anya egyedül is ráált. Valamit számolgatott, majd előállt azzal, hogy 3,6 kg vagyok. Ezért aztán gondoltam, kérek egy kis kolbit, mert én keveselltem ezt, messze vagyok én még a nagyoktól!

Erre Anya mutatott két képet:

És még kettőt:

Hát be kellett látnom: megnőttem, nem is vagyok már olyan picurka.

Sétálni is voltunk ma. Már előre tudom, hogy mikor megyünk, mert rám adják a nyakörvemet, és Anya hozza a pórázt. Azt csak akkor kapom ,ha olyan helyre megyünk sétálni, ahol sok az autó, mert Anya izgul, hogy aláfutok egyszer. Igazán tudhatná, hogy van annyi magamhoz való eszem, hogy nem szaladok ki az úttestre.

Ráadásul ma csuda büszke volt rám mindenki, mert egyedül mentem le a nagy-nagy lépcsőn. Fölfelé már nagyon profi vagyok, úgy szaladok, mint egy kisnyuszi. Na de úgy, hogy a fejem lefelé van, nagyon ijesztő, Anyának könnyű, az ő feje felfelé és lefelé is ugyanott van....

Anya viszont ma nem vett a kezébe, hanem lement a lépcsőfordulóig, és azt mondta: Na gyere, kiskutyám! Én nagyon megharagudtam rá ezért, és nem mozdultam onnan.

Aztán egyszer csak elővett a zsebéből egy kis KOLBÁSZT!!

Hát vannak olyan dolgok egy kiskutya életében, aminek nem lehet ellenállni.Na a KOLBÁSZ az éppen ilyen dolog....

 Azért biztos, ami biztos, én még megpróbáltam más úton-módon hozzájutni ahhoz a kolbihoz: nagyon szépen néztem Anyára, csóváltam a farkincámat ezerrel, és ugrabugráltam egy kicsit.

De aztán, mivel nem történt semmi, összeszedtem a picike bátorságom, és elindultam...

 Hát, mi tagadás, ez nem is olyan szörnyű:-)) Amikor megérkeztem, nagyon nagy dícséretet kaptam, és kolbit is. Azt mondta Anya, hogy én vagyok a legaranyosabb, és legügyesebb kiskutya a földön! Olyannyira látszódhatott ez rajtam, hogy képzeljétek, az uccán egy néni és egy bácsi meg akart venni. De Gusztika nem eladó, nem ám!!!

Ráadásul ma Anya új cipőt hozott haza! Bár azt mondja, nem nekem, hanem magának...Hi-hi. Na azt majd én szabályzom!

A barátaim nagyon aranyosak, mindenki jó utat kívánt nekünk!

Nagyon fogtok ám hiányozni! És persze én is szép hetet kívánok nektek, de holnap még jelentkezünk.

Jó hétvégét mindenkinek,megnézem, mit tehetek Újcipőaláthatáron ügyben!

Puszi

Gusztika